Milyen problémák írhatók a bölcsességfog számlájára?
Egy fog, aminek már csak a neve pozitív
Mára annyira megváltoztak az étkezési szokásaink őseinkhez képest, hogy a bölcsességfogra tulajdonképpen nem is lenne szükségünk. Kezdve az ételek feldolgozottságától egészen a főzési szokásokig minden teljesen átalakult. Éppígy változott az állkapocs mérete is, mely jóval kisebb már, viszont a bölcsességfog szempontjából ez elég sok gondot eredményez általában.
Nincs elég hely
Arckoponyánk mérete – főként az alsó állkapocs része – olyan mértékben lecsökkent, hogy legtöbbször a később előtörni akaró nagyőrlő fogak számára már nem marad elég hely. Szinte nincs is olyan ember, aki ne küzdene ezzel a szituációval legalább az egyik, de sokszor akár az összes bölcsességfoga tekintetében. Minden további problémát tehát ennek köszönhetünk.
Helytelen irányú növekedés
A kevés hely miatt a bölcsességfog sokszor megpróbál utat törni magának úgy, hogy helytelen irányba kezd el növekedni. Ez mindenképpen rosszul érinti a szomszédos fogakat, hiszen tolja, nyomja őket, kellemetlen feszítést okozva. Amennyiben ilyen típusú összetorlódás alakul ki, attól sérülhetnek is a fogak, illetve káros hatást gyakorolhat mindez az állcsontra és az idegekre is. Ez nagyon nagy fájdalommal járhat, mégis sokszor nehéz kideríteni, mi lehet a kellemetlenség forrása.
Amikor megáll a növekedés
Amennyiben a bölcsességfog növekedés közben megáll, akkor a fog és az íny közötti rész egyáltalán nem, vagy csak részben tisztítható. Ennek eredményeként érzékenység léphet fel, illetve legtöbbször gyulladás alakul ki. A baktériumok melegágyát jelentő akadályozott tisztítás miatt a szomszédos fogak is veszélyben vannak, hiszen gyulladás vagy fogszuvasodás indulhat meg a környező részeken is. Amikor valaki arra panaszkodik, hogy „fáj a bölcsességfoga”, akkor általában ezzel a jelenséggel állunk szemben. Ráadásul ez a fájdalom füleinkre, valamint torkunkra is kiterjedhet, sokszor a nyirokcsomók is megduzzadnak és a szájzár kialakulása sem ritka.
Az sem mindig jó, ha teljesen előtör
Akinek szerencséje van, és teljesen képes előtörni a bölcsességfoga – akár fájdalmaktól megkímélve a pácinest -, akkor sem biztos, hogy minden rendben van. A helyhiány miatt ugyanis ilyenkor is képes a középvonal felé nyomni az összes többi fogat, éppúgy, mint a helytelen irányban növekvő bölcsességfog esetén. Ez gyakran gondot okozhat a tisztítás során, ami újabb kellemetlenségeket szül: fogszuvasodás és gyulladás alakulhat ki. Sőt, össze is kuszálódhat az egész fogazat, ami miatt akár fogszabályzóra is szükségünk lehet a jövőben. Ugyancsak problémát jelent, ha túl nagy hézag van a előtört bölcsességfog és a szomszédos fog között, bár ez ritkábban fordul elő.
A bölcsességfog eltávolítása segít minden esetben
A komolyabb komplikációk és fájdalmak elkerülése érdekében a legjobb, amit tehetünk, hogy búcsút mondunk bölcsességfogunknak. Legkésőbb akkor, amikor megérezzük, hogy valami nem stimmel vele: fájdalmat, kellemetlenséget, feszítést érzünk a környékén. Mindezt azonban nem is muszáj átélnünk ilyen mértékben sem, hiszen rendszeres fogászati szűrővizsgálatok alkalmával hamarabb is észre lehet venni, ha nemsokára bajokat okozna a bölcsességfogunk. Attól függően, hogy milyen mértékben tört elő, illetve milyen problémákat hozott magával, a bölcsességfog eltávolítása történhet sima foghúzással, illetve szájsebészeti beavatkozással. Mind a két esetben érzéstelenítő segít minket abban, hogy egy teljesen fájdalommentes eljárás keretein belül szabadulhassunk meg a minket kínzó, vagy éppen kínozni készülő fogunktól.