A foghúzást követő gyógyulás

2023.08.24.
foghuzas-utan-gyogyulas-1200x801.jpg

Nem árt, ha ismerjük a gyógyulás folyamatát és az ezzel járó jelenségeket

Előző két cikkünkben már ecseteltük, hogy foghúzást után milyen ételeket és italokat lehet fogyasztani, és mit kell kerülni, valamint arról is szó volt, hogy milyen mértékű fájdalommal számolhatunk. Most egy kicsit annak nézünk utána, milyen jelenségekre lehet számítani a foghúzás utáni gyógyulás során, mi az, ami normális és mikor kell inkább felkeresnünk fogorvosunkat kontroll céljából.

Ami ijesztőnek tűnhet – fehér foltok és dudor foghúzás után

Foghúzást követően egy véralvadék keletkezik a gyökerek helyén, melynek színe barnás, sokszor feketés. Ezen pár nap elteltével friss hám-szigetek keletkeznek, melyek első látásra úgy néznek ki, mintha fehér lepedék árasztaná el a területet. Ez egy teljesen normális jelenség, nem kell tőle megijedni, mindemellett a gyógyulásban résztvevő sejtek tömegét nem is szabad eltávolítani sem! Viszont, amennyiben a foghúzás helyén szabad csontfelszínt látunk, esetleg bűzös, zöldes törmelékkel teli üreg keletkezik, akkor valószínűleg fertőzéssel állunk szemben, és minél hamarabb érdemes visszamenni a panaszokkal kezelőorvosunkhoz. A foghúzást követő duzzanat szintén teljesen természetes, és pár nap múlva szépen lassan vissza is húzódik. Ahhoz, hogy ezt a folyamatot gyorsítsuk, jegelést alkalmazhatunk hűtőtasakok segítségével.

Leggyakoribb kérdések

A foghúzás utáni gyógyulás ismerete segíthet minket abban, hogy tisztában legyünk azzal, mi vár ránk, és észrevegyük, ha valami nem stimmel. Legtöbben természetesen arra vagyunk kíváncsiak, hogy mennyire fog fájni a foghúzás helye. Erre előző írásunkban válaszoltunk bővebben. Ezen kívül főként az érdekli a legtöbb pácienst, hogy az eljárást követően mennyi idő alatt gyógyul be az íny, hiszen mindenki hamar túl akar lenni az egész procedúrán. Erre is választ kapunk, ha megismerjük az egész folyamatot.

A gyógyulás menete

Foghúzás után normális, hogy a helyén egy ideig, – általában pár óráig, de akár még következő nap is – még szivároghat pár csepp vér. Ezt semmiképp sem szabad szívogatni, öblögetni. A fog helyén aztán keletkezik egy véralvadék, amire ugyancsak vigyázni kell, hogy ne essen ki. Amennyiben ez a kocsonyás állagú alvadék a helyén marad, akkor körülbelül 3 nap után hámosodni kezd a felület, és gyorsan be fog gyógyulni. Viszont, ha kiesik, akkor sokkal hosszabb és fájdalmasabb gyógyulásra kell felkészülnünk. A seb összehúzódása akár 4-5 hét alatt is megtörténhet, de sajnos legrosszabb esetben eltarthat 3 hónapig is. A gyógyulási folyamat hosszúsága teljesen egyéni, és rengeteg tényezőtől függ, melyekre már előző bejegyzéseinkben is kitértünk. Amennyiben betartjuk a tanácsokat, akkor hamarabb magunk mögött tudhatjuk ezt az időszakot, és előkészülhetünk fogunk pótlására, amennyiben nem bölcsességfog eltávolításon estünk keresztül.





Lépj kapcsolatba velünk!

Elérhetőségek


Budapest belvárosában, a 7. kerületben található impozáns fogászati rendelésünkön vájuk Önt!


IDŐPONTFOGLALÁS

Telefon:
06 30 556 6000



FOGÁSZATI RENDELŐ

Budapest, 7. kerület
Rottenbiller u. 5/b.




Kövess minket!

Közösségi média



© VKMD Kft. – All rights reserved | Website by Marketing Market

denteo logo